Bővebb leírás
Vanyó Lászlónak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzorának ez a könyve 1988-ban jelent meg először, azóta a szakirodalom számos új eredménnyel gazdagodott; az új kiadásba a szerző ezeket is beépítette. Elöljáróban a jelkép fogalmát tisztázza az ókeresztény művészetben, és visszatekint a 4. századot megelőző időkre, a kereszténység első két-három évszázadára, amikor a késő ókori hellenista művészet eszköztára új szellemi tartalommal telt meg. Az ókeresztény archeológia, a korszak tárgyi emlékeivel foglalkozó tudomány vizsgálati módszereinek és részterületeinek (festészet, szobrászat, építészet, faragások, ötvöstárgyak, ékszerek, numizmatika epigraphica stb.) áttekintését követően az ókeresztény művészet történetének fejlődési szakaszait mutatja be a Nagy Konstantin előtti korszaktól, a katakombák művészetétől Justinianus korának művészetéig. Könyvének második részében sorra veszi az ókeresztény művészet szimbólumait a templomépület szimbolikájától (templom, keresztelő kápolna, vértanú-emlékkápolna) a különböző jelképek (a koszorú, az élő víz, a hal, a crucifixio, a pelikán, a Bárány stb:) eredetének leírásáig és értelmezéséig. A maga területén kiemelkedő tudományos munkát bőséges, elsősorban idegennyelvű szakirodalmat felsorakoztató - bibliográfia és az ókeresztény művészeti emlékeket ábrázoló fekete-fehér fényképek, rajzok egészítik ki. Amint a szerző írja a kötetvégi összefoglalójában, az ókeresztény szimbólumok ismerete azért is fontos, mert azok tovább élnek "az egyház liturgiájában, a templomok díszítésében, az imákban, a gesztusokban", és megismerésük "nemcsak az ókeresztény művészet jobb megértését segíti elő, de az egyház mai liturgiáját is, igényét a művészettel szemben". Elsősorban az ókeresztény művészettel foglalkozó szakemberek érdeklődésére számot tartó munka, egyúttal azonban fontos mindazok számára, akik e korszak egyetemes művelődéstörténetét, egyház- és művészettörténetét kívánják tanulmányozni.
