Több évtizedes szakmai múlttal és gyakorlattal rendelkező önálló és büszkén független vállalkozás vagyunk. Célunk a szabadidőnk hasznos eltöltése úgy, hogy közben egyetemünk polgárai de a külvilág számára is elérhetővé tegyük az, itthon illetve külföldön elérhető szak, tan és mindenféle szükséges könyveket úgy, hogy mindenki jól érezze magát ettől és a számításunkat is megtaláljuk.
Tervezzük mindezt addig művelni, amíg a könyv, mint korpusz létezni fog.
Magas szakmai képzettségünk és több évtizedes gyakorlatunk a feltétele és egyben biztosítéka, hogy korunk színvonalán szinte mindent képesek vagyunk megtenni fenti céljaink érdekében.
Ezért hoztuk létre ezt az oldalt is.
Célunk még, hogy lehetőleg a könyvkiadás értékesebb vonulatát kínáljuk, illetve a kapható bölcsészeti sztenderdeket folyamatosan tegyük elérhetővé igényes ügyfeleinknek. Jelmondatunk a „Nur für Josef Veverka” pontosan ennek a szándékolt igényességnek a pontos megfogalmazása, mindemellett őszinte lelkesedéssel teszünk eleget bármilyen más megbízásnak is.
Régivágású emberek lévén feltétlen hívei vagyunk a személyes kapcsolatoknak.Nem esik nehezünkre a tiszteletet megadni és a köszönés sem, akár jövet akár menet, akár meg meg, ezért is örülünk és várjuk a kapcsolatfelvételt bármilyen módon. Nem bújunk el a webcím mögé-hanem készséggel állunk rendelkezésre „reggel, éjjel meg este” és persze napközben is nemcsak a kattintgatás, hanem mail, telefon, mobiloszkóp, fax és persze az emberi jelenlét formájában is.
| Adataink: |
Kapcsolat: |
|
|
Eötvös Loránd Tudományegytem Bölcsészettudományi Kar Könyv-és jegyzetbolt Merényi Miklós ev. 1088 Bp.Múzeum krt.6-8. Váll.ig.nytsz. 6114643 Bp.XVI. Működési eng: 10003 Bp.VIII. Adószám: 41798627-2-42 Bank: OTP Bp.V. 11742001-29903036
|
Merényi Miklós merenyi.miklos{.}fibermail.hu merenyi.miklos{.}jegyzetelte.hu Mobil: 20-9647-861 Stabil: 411-6500/5281 Fax: 411-6500/5899
|
Tóth László toth.laszlo{.}jegyzetelte.hu Mobil: 20-359-6306 Stabil: 411-6500/5281 Fax: 411-6500/5899
|